Mester Margit Mária

1906. december 10-én született Tamásiban, keresztény családban. Édesapja dr. Mester József Tamási királyi közjegyzője, édesanyja Madarász Margit. Iskoláit magánúton kezdte, majd a polgári iskolát a Sacré Coeur-ben végzi, ezt követően nyelvmesteri tanulmányokat folytat, és az érettségit a Sophianumban szerzi meg később, magánúton. 1927. április 12-én, egy lelkigyakorlat után végzett életgyónás – amikor is megtapasztalja a lelkében élő Isten jelenlétét – új távlatokat nyit meg számára. A kegyelem által benne és az emberekben élő Szentháromság realitása adja az alapját a nagy összetartozás élményének és az egységtudat, egység utáni vágy kialakulásának lelkében. Jézus imáját ismétli folyton: „Atyám. Legyenek mindnyájan egy!”

Istennel való találkozása végérvényesen megragadja lelkét. Lelkivezetője, Csávossy Elemér jezsuita atya segítségével 1938-ban megalapítja az Unum Társaságot, amit szeptember 15-én Glattfelder Gyula Szeged-Csanádi megyéspüspök jóváhagy. A szerzetesrendek működési engedélyének megvonása előtt (1950) a társaság Szegeden, Kassán, Abonyban és Budapesten működik.

Él, imádkozik, dolgozik a szeretet országának megvalósulásáért és az egységért szétszakadt világunkban. Eszményképe Szűz Mária. Az életszentség útján Loyolai Szent Ignác aszkézisét követi. Rendíthetetlen kitartással keresi és vállalja a mennyei Atya akaratát. Ez őszinte Isten- és emberszeretetének bizonyítéka.

Mester Margit Máriát 1951. május 7-én letartóztatják és 5 év börtönre ítélik, mert illegalitásban tovább vezeti az általa alapított közösség életét. Itt is tovább éli a hősi felebaráti szeretetet. Istenből merített derűjével erőt önt rabtársai lelkébe. 1956. május 7-én szabadul Kalocsán.

Életének hátralévő részét a közösség lelki megerősítésével, a kemény börtönévek lelki kincseinek, tapasztalatainak átadásával, lelkigyakorlatok vezetésével és új tagok képzésével tölti.

Fiatalon, 54 éves korában, 1961. június 17-én tért vissza az Atyához. Földi maradványai a Farkasréti temető 31. parcellájában pihennek. Sírját Mária-szobor díszíti – földgömbbel a kezében – annak jeléül, hogy Margit Mária anya életében, imájában az egész világot szívében hordozta.

Margit Mária családi hátteréről és gyermekéveiről leginkább a szülők és a gyermekek közötti levelezésekből alkothatunk képet. Margit katolikus családban született, családjára jellemző a mély vallásosság. Isten jelenléte és szeretete határozta meg szülei életét, akik gyermekeiket is ebben a szellemben nevelték. A család életében egyaránt megtalálhatók az önfeledt, boldog pillanatok, s a kemény megpróbáltatások. Margit szülei minden esetben Istennek adnak hálát, s tőle várják a nehézségek végső megoldását, miközben ők maguk is igyekeznek mindent megtenni egymásért, családjukért, környezetükért.

A családban az édesapa képviseli az önfeledtséget és a biztonságot. Margit ebben a családi közegben tanulja meg először Isten szeretetét, a belé vetett bizalmat, Isten akaratának elfogadását.

Egész életét és felnőttkori kapcsolatait is meghatározza családjának összetartása, a család egysége. Bár tanulmányai miatt testvéreivel együtt fiatalon elkerül otthonról, szülei, testvérei és rokonai iránti szeretete élete végéig megmarad. A családtagok bensőséges, meghitt kapcsolata sugárzik a levelezéseik minden sorából. Abban az időszakban nem volt szokásos ennyi szeretettel és kedvességgel kifejezni az érzéseket egymás felé, ők mégis megemlékeztek minden szülő, testvér születésnapjáról, a fontosabb eseményekről.

Ahogyan később bennfoglaltan meg is fogalmazza, az Unum lelkisége részben a családjában tapasztalt egységből fakad.

Az elemi iskola négy osztályát Margit és testvérei magánúton végezték. Középiskolába viszont a szülők a Sacré Coeur Intézetbe íratták. Az első évet itt is magánúton végezte, csak a vizsgákra járt be. Margit 1917 szeptemberétől a budapesti Sacré Coeur nővérek internátusában tanult hét éven át. Még ebben az évben, 11 évesen vett részt első lelkigyakorlatán a jezsuita Müller Lajos vezetésével.

Gyermekkorának legfájdalmasabb eseménye édesapja elvesztése (1919. július 7.), amelyről, évről évre szomorúan emlékezik meg. Ettől kezdve a korábban megtapasztalt családi egységben mindig megmarad a hiány, az üresség.

Bár írásaiban nem történik utalás arra, milyen konkrét következményei vannak e veszteségnek, elképzelhető, hogy a radikális szeretet útját és az Istennek való teljes önátadást ez a tapasztalat is inspirálhatta, hiszen az emberi kapcsolatok végessége Isten örök szeretete és jelenléte felé irányította őt. Édesapja halála után, 13 évesen sok feladatot vállal családjában, hogy ezáltal is könnyítsen édesanyja terhein: rengeteget segít édesanyjának a házi munkában és kisebb testvérei nevelésében. Többek között ezért is ellenzi majd Margit családja a szerzetbe lépését.

Fiatalkorából csupán néhány lényeges eseményt emelhetünk ki. Meghatározó volt számára első szerelme, akit 15 évesen ismert meg: egy református fiatalember, aki két évig udvarolt neki, és akihez – ha katolikus lett volna – szívesen feleségül ment volna, ám éppen protestáns volta miatt Margit elállt a házassági szándékától. Abban az időben az Egyház szigorúbban ítélte meg a vegyes házasságokat, és ezért Margit számára fontosabb volt a hűség az Egyházához, mint a szerelem és a házasság. Később részt vett a fiatalember esküvőjén, amelyen rendkívüli belső élményben volt része, lelke mélyén Jézus szavát hallotta, aki azt mondta neki: „ezt soha nem felejtem el neked!”

Utolsó vakációja alatt egy földbirtokos családnál vendégeskedett, és megismerkedett egy gyakorlati évét végző gazdatiszttel. A fiatalember megszerette, és bár alig ismerték egymást, megkérte a kezét. Margitban akkor már érlelődött a szerzetesi hivatás gondolata, és visszautasította őt.

Nem gimnáziumot végzett, hanem polgárit. Az érettségit jóval később, a 30-as évek elején tette le. Margit már otthonról magával hozta a francia és az angol nyelv ismeretét, az iskolában a tanítás franciául és németül folyt, így a polgári elvégzésekor már három nyelven beszélt. Szívesen tanult nyelveket, és így született meg a döntés, hogy a polgári után a Sacré Coeur nyelvmesteri iskoláját végzi el.

A család 1921 nyarán Tamásiból Abonyba az édesanya testvéréhez költöznek, mert az édesapa halála után anyagi gondjaik támadnak. Margit 1924-ben fejezte be tanulmányait, és mivel még két kisebb testvére iskolába járt, azonnal elkezdett dolgozni, és nyelvórák adásával segítette anyagi nehézségekkel küzdő családját. Ekkor már Budapesten éltek, először a Mária utcában, később az Üllői úton az Örökimádás templom közelében, és így gyakran betérhetett ide imádkozni.

1924 és 1928 között végzi el a Sacré Coeur Nyelvmesteri iskoláját, ezután 1932 és 1935 között, munka mellett, magánúton leérettségizik a Sophianum gimnáziumban. 

Nyelvismereteit többszörösen kamatoztathatja, mert egyrészről, mint nyelvtanár anyagilag támogatja a családját, másrészről viszont fordítói munkát is végez, ezáltal jobban megismerheti kora nemzetközi lelkiségi irodalmát.

1926 adventjében hallja meg először Jézus hívását, hogy legyen egészen az övé, s teljesítse mindenben akaratát. Az 1927-es év döntően meghatározza Margit Mária lelki fejlődésének irányát és alappillérét. Ugyanebben az évben találkozik későbbi lelkivezetőjével, Csávossy Elemér jezsuita atyával, akivel 1927 áprilisától egészen haláláig dolgozik együtt.

1927. április 12-én a gyónása után egész valójával megtapasztalja Isten jelenlétét, amelyet úgy fogalmaz meg, hogy „Õ énbennem és én Őbenne”, ott bent a mélyben találkozott Istennel. Nem értette, hogy mi történik vele, és nehezen tudta kifejezni lelkivezetője előtt is azt a belső tapasztalatot, amit akkor megélt, de lelki naplójában rendszeresen utal erre a tapasztalatra, mint igazi életének, személyes Isten-kapcsolatának első és meghatározó élményére. „Én gyerekkoromtól, de főleg 1927-től, el voltam kényeztetve: a Mágnes vonzott”.

1927 tavaszán, május végén vagy június elején hallja meg Jézus ígéretét, hogy benne akar lakni, vele akar egyesülni. Margit Mária erre úgy emlékezett vissza, hogy ezzel Jézus kimondta, milyen terve van vele, és egész életében minden döntése ezért volt, ezt a célt szolgálta.

Lelkivezetője tanácsára felvételét kéri a Vizitációs nővérekhez (Érden), ahol 1929. szeptember 29-én kezdi el a posztulátust. A rossz körülmények és hideg tél következtében megbetegszik és el is hagyja a kolostort. Ez az időszak éleszti fel benne az apostoli vágyat: vinni Istent az emberek közé. Az 1927-es lelki tapasztalata misszionáriussá is tette, mert arra vágyott, hogy azt a belső szeretetet és egységet, amit megtapasztal a Szentháromsággal kapcsolatban, továbbadhassa, és embertársait is erre a belső egységre vezesse. 

1929. októberében a Karmeliták Huba utcai templomában, Kis Szent Teréz közbenjárására éli át élete első nagy bűnbánatát, amikor szívből meg tudja siratni elkövetett bűneit. Az 1929-es év még egy kegyelmet tartogatott számára. Ebben az évben fedezi fel Montforti Grignon Szent Lajost, „Szûz Mária apostolát”, akinek fő missziója a máriás lelkiség terjesztése volt. A Tökéletes Mária-tisztelet című könyve egy lelkigyakorlat, amelynek végén a hívő felajánlhatja egész életét „Mária által a Szentháromságnak”. Ezt a könyvet Margit Mária lelkivezetője fordította magyarra, és õ is segédkezett benne. Így ismerkedett meg ezzel a sajátságos máriás lelkiséggel, amely egész életére, missziójára és születendő közösségének identitására is nagy hatással volt. 1929. december 8-án felajánlja életét Mária által a Szentháromságnak, a könyvben szereplő felajánló imádsággal.

1929 és 1931 között, felgyógyulása után, másfél évet a Jézus Szíve Népleányoknál tölt, amely egy új és modern közösség. Nagy örömmel vesz részt a közös apostolkodásokban, de lassan letisztázódik benne, hogy ez sem az õ útja.

1930. április 18-án Isten különös kegyelme által Margit Mária és lelkivezetője, Csávossy Elemér SJ között benső és mély lelki kapcsolat létesült, amelyet egyikük sem tudott szavakkal megmagyarázni. „Egy szív és egy lélek a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében” – ez a lelki intuíció valósággá válik mindkettejük életében, mert pár évvel később megalapítják az Unum Társaságot.

1934-ben elmehetett a munkahelye parádi üdülőjébe, ahol minden nap ellátogatott a Károlyi-kastély kis kápolnájába imádkozni. Itt tapasztalta meg, amit később parádi kegyelemként emlegetett, mert a kápolna imádságos magányában úgy érezte, Jézus arra hívja, hogy alapítson egy új rendet, amely az Unum lelkiségét terjeszti.

1938. szeptember 15-én, Glattfelder Gyula, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke elfogadta az első szabályzatot, és ezzel hivatalosan is megalakult az Unum Társaság (Unum Sanctissimae Trinitas). 

A kis közösség a második világháború küszöbén kezdte el közös életét, és a budapesti ház után, 1940 szeptemberében Margit anya elköltözik Kassára, ahová meghívást kaptak egy alapításra, a város legszegényebb negyedébe. 

A rendek feloszlatása után Margit Mária és a testvérek elkezdtek berendezkedni az illegalitásba kényszerült életre. A testvérek ismerős családokhoz költöztek. Margit Mária a Gugger-hegyen kapott egy családnál egy kis kamrát, ahol lakhatott. Gugger-hegyi magányában született meg a Parányi Mária című írása, amely egy sajátságos máriás utat mutat be, és mélyen hordozza a lelki anyaság lelkiségét.

Egyre gyakrabban hangzik el egyházi körökben is, hogy esetleg el kellene hagyni az országot, erre őt is figyelmeztetik. Hosszasan mérlegeli a lehetőségeket, míg aztán 1948. december 30-én megszületik benne a döntés, hogy maradnak.

1949-tõl számítani lehetett egyházi személyek letartóztatására. Margit Máriának is felajánlották, hogy meneküljön külföldre, de õ ezt visszautasította, önként maradt a helyén, vállalva sorsát. Azt mondta, az Egyházért elhagyja az országot, de saját biztonsága érdekében nem. Margit Mária 1951-ben már kritikusnak érezte a helyzetet, ezért januárban elküldte azt a testvért, akivel együtt lakott. Bár többször is lett volna lehetősége neki is elmenekülnie, nem élt ezzel a lehetőséggel.

1951. május 7-i letartóztatását, illetve a fogdában töltött első napjait részletesen leírja egy megemlékezés keretében, amit rendtársai kértek tőle, szabadulása után. Fennmaradt börtönlevelei nemcsak a külső körülményeibe, hanem lelki beállítottságába is bepillantást engednek. Elfogatása után a Fő utcába került 10 napra. Az első napon elfelejtettek neki ennivalót adni, és nem találtak női börtönőrt, aki kikísérhette volna a mosdóba, ezért férfi őr ment vele. Ezekkel is próbálták már az első naptól megtörni őt. Május 17-én átvitték a Gyűjtőbe (Budapest X. ker. Kozma u. 13.). Onnan július 5-én ismét visszaszállították a Fő utcába. Ekkor kezdődtek el a véget nem érő kihallgatások éjjel- nappal. 90 kihallgatás után, 1951. szeptember 26-án öt év börtönbüntetésre ítélték. Ezt le is töltötte, minden enyhítés, amnesztia vagy időkedvezmény nélkül. 1952. május 10-ig maradt a budapesti gyűjtőfogházban, innen került a kalocsai börtönbe, ahonnan 1956. május 7-én hajnalban szabadult. Hozzátartozói a letartóztatás után egy évvel kaptak először levelet tőle, 1952. május 17-én.

A börtönben két váltásban napi 12 órát dolgozott az ottani varrodában. Egy rabtársa vallomásából tudjuk, hogy a gépek olyan hangosak voltak, hogy meg lehetett tőlük süketülni. A börtönélet hétköznapjairól börtöntársainak a vallomásaiból tudhatunk részleteket, mert ezekről õ nem írt és nem beszélt szabadulása után sem.

A hideg, a rossz táplálkozás és a napi 12 órás munka éjszakai vagy nappali váltásban, felőrölte az egészségét, és a szabadulása előtt olyan súlyos vérzés jelentkezett nála, hogy egyik levelében ironikusan írja, hogy amikor megszúrta magát egy tűvel, a vére rózsaszínű volt. Humorral próbálja közölni állapotát egy 1954 áprilisában írt levelében, hogy ne aggódjanak érte a kint lévők.

A testvérek kocsival várták a börtön előtt, és valóban éppen hogy ki tudott jönni a kapun. Mivel megtiltották neki, hogy Budapesten tartózkodjon, ezért Budakeszire költözött.

Életét a szétszóratás éveiben is közösségének, a tagok képzésének és összetartásának szenteli. Rendszeresen találkozik (természetesen titokban) az Unum tagjaival, több lelkigyakorlatot és triduumot tart nekik, s mindent megtesz a közösség megtartásáért. Bár a szétszóratás megakadályozza abban, hogy közösségének megfelelő körülményeket teremtsen, övéit igyekszik megerősíteni abban, hogy a szeretet útja minden körülmények között járható.

1957 tavaszán több hónapon át kap injekciós kezelést, mert kiújult a börtönben elkezdődött nőgyógyászati jellegű betegsége. Ugyanebben az évben augusztusban fogalmazza meg a „szeretet forradalmának” tervét. Le akar számolni minden szeretetellenes, szépnek látszó külsőség megszüntetésével, hogy az igazi szeretet útjára vezesse az embereket – elsősorban az Egyházban, s azon keresztül az egész országban. 

1961. február 6-ról 7-re virradó éjszaka házkutatást tartanak nála, és elviszik minden írását. Így sajnos nagyon kevés írása maradt meg az utókor számára. Ugyanebben az időszakban rosszullétek jelentkeznek nála, és az orvosi diagnózis alapján műtétet javasolnak neki. Nem volt komplikált eset, a méhéből három jóindulatú miómát távolítottak el, de az öt év börtönéletben legyengült szervezet mégsem volt képes megerősödni a műtét után. A kétszeri műtét, melyet 1961. június 5-én és 11-én hajtottak végre rajta a budapesti Szent István Kórházban, szervezetét teljesen kimerítette.

Utolsó betegségét, a kétszeri műtétet s az ezzel járó nagy testi és lelki szenvedéseket hősies lélekkel és Isten szent akaratát magasztaló szavakkal viselte, önfeledten vígasztalt másokat. Szívének éneklő kedve még fájdalmai közt sem hagyta el. Rövid, de nagy fájdalmakkal járó szenvedés után (a műtétek után nem zárták be a sebét), 1961. június 17-én, néhány perccel éjjel egy óra után hazatért a mennyei Atyához.

A ravatalon szépség és nagy béke áradt arcáról, temetése pedig még világiak nyilatkozata szerint is diadalmenethez volt hasonló. Június 22-én temették Budapesten, a Farkasréti temető 31. parcellájába, édesanyjával egy sírba, amint azt ő maga is óhajtotta.