„Az én utam a szeretet, nincs idõm másra!”
„Mi is a szentség? Semmi más, mint szeretet tettre váltva!” Margit Mária
A keresztség kegyelme által minden keresztény meghívást kapott arra, hogy szent legyen. Pál apostol szavai szerint: "Isten akarata az, hogy szentek legyetek" (1Tessz 4,3; vö. Ef 1,4). Ugyanakkor az Egyház bizonyos meghalt keresztényeket, egy hosszas és alapos vizsgálat után, hivatalosan is szentnek nyilvánít, azzal a céllal, hogy az õ életszentségük példát adjon számunkra is, hogy hogyan éljük meg keresztény hitünket, Isten- és emberszeretetünket.
A szentté avatáshoz nem szükséges, hogy valaki különleges, rendkívüli cselekedeteket hajtson végre, hanem hogy a saját körülményeihez képest megélje a szeretet, a remény és a hit tökéletességét, és hogy Isten akarata és az Egyház tanítása szerint élje meg állapotbeli kötelességeit. A szeretet legtökéletesebb aktusa a vértanúság, ezért a szentek között különbséget teszünk a vértanúk és az erényeket hõsiesen élõk között.
A boldoggá avatás és a szentté avatás ugyanannak a folyamatnak két különálló szakasza, amely két különbözõ helyen történik. A boldoggá avatási szakasz kivizsgálása abban az egyházmegyében történik, ahol a jelölt meghalt, vagy vértanú esetén, ahol kivégezték. Az illetékes egyházmegye püspöke kezdi el az ügy kivizsgálást, ha valaki az életszentség hírében halt meg. Egy eljárást kezdeményezhet bármely hívõ, egy szerzetesi intézmény, vagy maga a püspök. Amikor az eljárás elkezdõdik, az életszentség hírében meghalt személyt férfi esetében Isten szolgájának, nõ esetében pedig Isten szolgálójának nevezik. Minden ügynek van egy kinevezett posztulátora, akinek az a feladata, hogy Isten szolgája vagy szolgálója életét olyan szempontok szerint vizsgálja meg, amelyek az életszentség vagy vértanúság hírének, a csodajelek hírének és az ügy egyházi fontosságának megismeréséhez jelentõsek, és minden anyagot át kell adnia az illetékes püspöknek vagy az ügyben kinevezett bíróságnak.
Ha ez az elsõ szakasz lezárult, akkor az így összegyûlt anyagot az egyházmegyébõl elküldik a Szentté avatási kongregációhoz, ahol egy újabb vizsgálati szakasz nyílik. Mindeközben a hívek már imádkozhatnak azért, hogy csoda történjen, mert ez a feltétel ahhoz, hogy aki életszentség hírében halt meg, de nem vértanúként, õt boldoggá lehessen avatni. Vértanú esetében a csoda nem szükséges.
A csoda megtörténte és annak kivizsgálása után, amennyiben hiteles csodának ismerik el, megtörténhet a boldoggá avatás.
A szentté avatáshoz egy újabb csoda szükséges, amelyet a Szentek Ügyeinek Szent Kongregációja vizsgál meg és ismer el.
Mester Margit Mária 1961. június 17-én halt meg, ez az égi születésnapja. Mivel ez a kommunista diktatúra idején történt, nem lehetett elkezdeni az boldoggáavatási eljáráshoz szükséges anyagok gyûjtését, és szóba se kerülhetett az ügy egyházmegyei hivatalos kivizsgálása.
1990 után felmerült a boldoggá avatási eljárás ügye, de a rendszerváltás után a szerzetesrendek újraindulása sok erõt és energiát igényelt, és mivel nem voltak szakképzett posztulátorok sem, az ügy elindítása tovább késlekedett.
2016-ban az Unum Társaság kinevezte Dr. Balog Márta cb-t a boldoggá avatási ügy posztulátorává.
2018. január 4-én a Szenttéavatási Kongregációtól megérkezett a „nihil obstat” engedély, és ezek után Eminenciás fõtisztelendõ Erdõ Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti fõegyházmegye érseke megnyitotta az egyházmegyei kivizsgálás szakaszát. Kinevezte a teológus cenzorokat, a történeti bizottságot és a bíróságot.
2020. július 16-án lezárult az egyházmegyei kivizsgálás szakasza.
2020 decemberében Balog Márta nõvér a peranyagot elvitte az Apostoli nunciatúrára, ahonnan diplomáciai postával továbbították a több mint 3000 oldalas anyagot a Szenttéavatási Kongregációhoz.
2021. február 24-én értesítést kaptunk a Kongregációtól, hogy a csomag megérkezett. Sajnos a Covid járvány miatt egy rövidebb szünet következett.
2023. február 2-án az Unum társaság kinevezte a római szakasz posztulátorát Zdislaw Józef KIJAS OFM atyát.
2024-ben elkezdődött a Positio megírása. A Positio, az elküldött iratok alapján készült összefoglaló. Margit Mária peranyaga 12 kötet, 3283 oldal, és ebből kell egy összefoglalót készítenie a Positio szerzőjének. Elkészült a Positio tervezete, ami már önmagában 220 oldal.