Kiadványok

Krakkó, október 2010.

    1. Mi is volt a témája eddigi találkozásainknak?

    Az eddigi, legutóbbi krakkói találkozásaink során elsõsorban az egység témáját boncolgattuk a Szentháromsággal összefüggésben. Az Egyház, különösen az utolsó pápai enciklikák tanításának fényében e témákkal kapcsolatos elmélkedéseink során tudatosult bennünk, hogy az Unum egységet központba állító karizmája mily erõvel sugározza ezt a tanítást, különösen akkor, amikor megvalósításának szükségességét hangsúlyozza.
     Tudatosult bennünk az is, hogy azon szentek és oltárra-emelésre jelöltek között, akik az egység jelentõségét hangsúlyozták, és esetenként egész életüket megvalósításának szentelték, milyen fontos helyet foglal el Isten szolgája, Mester Margit Mária, kinek számára az egység az Egyházban és a világban szent életének legfontosabb ügyévé vált.  Jézus imájának szavait: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek õk is eggyé bennünk, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk" (Jn 17, 21-22) tükrözi vissza sajátosan az õ imája, mellyel szinte életútjának kezdetétõl fogva fohászkodott Istenhez: „Egész lelkem csak egyet szomjúhozik. Facsard ki egész lelkemet az utolsó cseppig az Unum, az egység érdekében” (1933. 09. 26.)

    2. Mi teszi egységünket valóssá, igazzá?

    Amikor pedig azt kérdezzük, hogy mi teszi, vagy még inkább, mi dönti el, hogy ez az egység az az egység-e, amelyrõl beszélünk, a válasz csak egy lehet. Az egység igaz titka abban rejlik, hogy a Szentháromság – amely maga a Szeretet – egységéhez hasonul. Ezért is minden igaz egység titka a ez a szeretet. Ha ez a szeretet nincs jelen, akkor nincs egység sem. Legföljebb valami olyan, ami csak az egység látszatát kelti, és azt is csak külsõségeiben.  Mert az olyan, úgynevezett egység, amely nem a szeretet mûve, nem egység bensejében sem az Istennel, sem az emberrel.

    3. Isten nem követhetõ az egységben Szeretetének követése nélkül.

    Mester Margit anya szerint Istent és felebarátainkat törekednünk kell úgy szeretni, ahogy maga az Isten szeret. Mert ha Isten a szeretet, akkor itt a földön az Õ szeretetének kell tükrözõdnie a mi egymás iránti szeretetünkben, de a bennünket nem szeretõk iránti szeretetünkben is. E szeretet legszebb tanúságai a szentek. Hisz ez az a jel, amelyrõl felismerhetõk Krisztus tanítványai (ld. Jn 13, 35).  Mert "Ha valaki azt mondja: >Szeretem Istent< – ahogy arra János evangélista hívja fel a figyelmet levelében – a testvérét viszont gyûlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát” (1 Jn 4, 20). Ezért hangsúlyozza oly határozottan Margit anya, hogy „a felebarátaink szeretete a legjobb és legbiztosabb tanúsága Isten szeretetének”. Mert szeretni kell mindent és mindenkit, ahogy Isten is szeret. Mert Isten, ahogy azt a Bölcsesség Könyvében olvashatjuk, szeret mindent, ami van, és semmit sem utál abból, amit alkotott (Bölcs 11, 24).

    4. E szeretet jelentõsége az Istenbe vetett hit és az emberek közötti egység számára

    Jézus Urunk hangsúlyozza, hogy ez a feltétele annak, hogy így elhiggye a világ (ld. Jn 17, 21). Ez pedig azt jelenti, hogy a világ nem hiszi el, ha nem látja ezt a szeretetet, nem hiszi. Semmilyen más érv nem lehet meggyõzõ a világ számára. Az ókori pogányok számára ez a tény volt a legfontosabb: "Nézzétek, hogy szeretik egymást!"
Mert igaz az, hogy az egységért imádkozni kell, az egységért tenni kell, sõt, az egységért akár az életet is fel kell áldozni, mégis mindenek elõtt az egységet fel kell mutatni. Felmutatni pedig azok tudják, akik szeretik egymást és szeretnek mindenki mást, tekintet nélkül arra, kik is azok. Tehát úgy szeretik õket, ahogy õket szereti az Isten.
    Mert a szeretet "a kereszténység leghatározottabb apológiája”. Éppen ezért hiánya „a kereszténység nagy botránya a pogányok és a hitetlenek elõtt”.
    Szeretet nélkül nincs egység, nemcsak keresztény egység, nincs semmilyen egység. Ha gyengül a szeretet, gyengül az egység is. Úgy, ahogy az egység az út a szeretethez, úgy a szeretet az út az egységhez.
    Az „Unum Sanctissimae Trinitatis Apostoli Élet Társasága Konstitúciójában (Budapest, 2008) olvashatjuk a 13. pontban: „Az egység eszköze is és gyümölcse is a szeretetnek”. Ez pedig azt jelenti, hogy ez az egység kiindulópontja, útja és egyben beteljesülése is, azaz a szeretet és az egység elválaszthatatlanul összetartoznak. A szeretetért tevékenykedve teszünk az egységért is, és az egységért tevékenykedve teszünk a szeretetért is. Ezt hangsúlyozza az említett Konstitúció 14. pontja, amelyben ezt olvashatjuk: Az Unumhoz tartozók mindannyian szeretet-apostolságukkal igyekeznek az egységet támogatni: magában az Egyházban, a keresztény felekezetek között, a különbözõ vallások nemzetek, társadalmi rétegek között, a családok és az egyes emberek között”.
    Mert a jó munkakörülmények megteremtése, a találkozók, konferenciák szervezése, sõt, még a beszélgetések sem helyettesítik a szeretet. Önmagukban, szeretet nélkül nem hoznak létre egységet. Látható mindez a politika és a gazdaság világában tartott sokféle találkozó, kongresszus és gyûlés példáján is. Ezek gyakran vezetnek még nagyobb különbségekhez, félreértésekhez és konfliktusokhoz. Gyakran itt még a tervekben sem kap helyet a nagyobb szeretetre törekvés. Sõt, az elsõ helyre inkább az önszeretet kerül. Az ilyen találkozók biztos, hogy nem szolgálják az egységet... bár külsõségeikben igyekeznek egységet mutatni. Ebbõl csak tisztán külsõdleges egyesülés lesz, melynek egyetlen célja a saját érdekek szolgálata. Mert a szeretet nem csak kapás, hanem elsõsorban adás, nem csak szavak, hanem elsõsorban tettek, nem önmagunk keresése, hanem úgy gondolás a másik javára, mint a sajátra, és nemcsak a közelállók, hanem a teljesen idegenek esetében is.

    5. Ezt a szeretetet szomjúhozza az egész világ

    Erre a példamutatásra van szüksége a világ minden táján szervezett mindenféle szövetségeknek, unióknak és dialógusoknak, gyûléseknek és kongresszusoknak.
    „Érdekeljen bennünket embertársaink sorsa Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, az egész földkerekségen" – szólít fel bennünket Margit anya.– Ne hagyjon bennünket hidegen a földkerekség testvéreinkrõl, embertársainkról szóló hírei.  Beszélgessünk az emberek gondjairól. A minden emberrel átérzett egységbõl születik meg szeretetünk. A testvérünk – ahogy azt a római költõ fejezte ki – „a lelkünk másik fele”.
    Margit anya szerint csak a szeretet válthatja meg a mai világot és vezetheti ki az eltévedt emberiséget a szerencsétlenségekbõl. "Csak õ képes erre a csodára – hangsúlyozta már századokkal ezelõtt Aranyszájú Szent János. Szerinte „az elsõ keresztények nem térítették volna meg a világot, ha nem adták volna mély tanúságát szeretetüknek”.  
    Ugyanígy ma sem vonzza más a világot Istenhez, csak a szeretet, ami ellen tud állni a szörnyû gyûlöletnek. Margit anya azt ajánlja, váltsuk fel a gyûlölet idõszakát a szeretet idõszakával.  „A gyûlölet korát fel kell váltania a szeretet korának” – szólít bennünket. A világ helyzetén elmélkedve arra a következtetésre jut, hogy „korunk kihívása a szeretet uralmának megteremtése”. Fel kell támadniuk a szeretet hõseinek – húzza alá – akiknek vezérelve nem az lesz, hogy mi a jó nekem, hanem az, hogy mi a jó másoknak. Az ember elsõ kötelessége Teremtõjének szeretete, hanem ezzel a kötelességgel szorosan egybefonódik az embertársak szeretete, és oly annyira, hogy kimondhatjuk: „a kereszténység lényege a gyakorlatban az embertársak szeretetére épül, ennek forrása pedig Isten szeretete” (a szeretet kiskátéja). Ez Szent Pál apostol szavainak egyszerû továbbgondolása – õ így szólt: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek”, mert „aki szereti felebarát-ját, teljesítette a Törvényt”.
    Margit anya számára ez nem csak szép elmélet. Ebbõl az igazságból nagyon is gyakorlati következtetéseket von le maga számára. Ezek egyike az a fogadalom, hogy minden lelkigyakorlat és minden ima és vezeklés elõtt a felebaráti szeretet gyakorlásának szenteli magát. „Ez a gyakorlás lesz – mondja – Istenszeretetem, lelki fejlõdésem és tökéletességem mércéje és hõmérõje. És ezzel hódítom meg az egész világot Isten és a kereszténység számára”.

    6. Margit anya egész életét kitölti a világ iránt érzett szeretetének tökéletesítése

    A szeretet lehetõ legnagyobb tanúságát adni – ez a vágy Margit életében már 16-17 éves korában megjelent. Szerette volna akkor láthatatlan angyalként bejárni az egész világot, jót cselekedve mindenütt és örömöt hozva az embereknek. Szeretett volna „észrevétlenül tenni azért, hogy mindenki imádja az Istent. Már akkor gondolt szemlélõdõ vagy missziós rendi hivatásra. Szeretett volna egyben ápolónõ is lenni, és távoli misszióba elutazni. Végül arra a következtetésre jutott, hogy egyik elhívatás sem megfelelõ számára, és hasonlóan Lisieux-i Szent Terézhez megértette, hogy létezik olyan út, amelyen egy helyen maradva megvalósítható mindegyik elhivatottság. Ez a szeretet elhivatottsága, amely egységet követel meg minden emberrel, és amely a leginkább a lelki anyaságban fejezõdik ki, amelynek köszönhetõen jelen lehet az egész világon.
    Ez a szeretet nyer mélyebb kifejezést találkozása után az Irgalmas Szeretet ájtatossággal, különösen az Úr Jézust és az Õ szomjúzását minden teremtmény nevében a Mennyei Atyának felajánló imával. Ezt a felajánlást gyakran fogja ismételni, imádkozva az egész világért és kibontakoztatva az ettõl fogva életének elválaszthatatlan kísérõjévé váló glóbusz iránti szeretetét. Ez a glóbusz számára nem játékszer volt, hanem igazi imakönyv. Egy nagy földgömb az íróasztalon állt, míg a kicsit kezében fogta, mikor imádkozott, és mikor szentáldozáshoz járult. Mikor a rádióban a híreket hallgatta, imádkozott azokért, akiket ott említettek. Egyszer így szólt: „Most imádkozom azokért, akik ott, az ülésteremben vannak. Mindenkiért imádkozom”. Imádkozott üdvözülésükért és vezekelt bûneikért. Egyesekért külön, egyénileg imádkozott, még a füzetébe is beírta õket. „Úgy érzem – mondta – mintha villanyáram kapcsolna össze a világ minden országával”. Testvéreinek is országokat jelölt ki, hogy azokért különösen imádkozzanak. Margit anya nem csak a világért, hanem a világ helyében, az összes teremtmény nevében is imádkozott. „A magánéletem – mondta egyszer – befejezõdött! Milliók helyett, milliók nevében, milliók üdvéért hûnek kell lennem, szeretnem kell. Nekik szentelem magam. Minden gyermekem és minden teremtmény helyett és nevében, az egész világmindenség szíveként! Ez egész életem új mérföldköve” (1957. VIII. 15.). Margit anya egész egyszerûen szívébe emelte a világ örömeit és fájdalmait, a mások szenvedését a saját szenvedésévé tette.  „Mint az anya – jelenti ki – virrasztok imával az egész emberiség betegágya mellett. Minden ember szenvedése az én szenvedésem, minden ember öröme az én örömöm. Bensõmben érzem a világ minden sebét, az egész emberiség fájdalma lángol szívemben, az egész világ könnyei áztatják lelkemet... Ki sem tudom fejezni azt az egységet, melyet az egész világgal érzek”. „Ó, mennyire vágyakozom ez után a láng után, a világ izzása után a szeretet lángjában, a lángok tengere után, ahol minden gyûlölet hamuvá lobbanna. Szeretném magamhoz ölelni az egész világot, az egész világot szeretõ szívembe zárni” (1935. IX. 27.).

    7. A fogadalom és a szeretet forradalma

    Ez a minden ember szeretetére irányuló óriási vágyakozás vezeti el Margit anyát a különleges, felebaráti szeretetre vonatkozó fogadalomhoz. Jézus Szent Szívének ünnepén, június 8-án ezekkel a szavakkal fordul Istenhez: Fogadom Elõtted, hogy minden testvéremet jobban fogom szeretni mint önmagamat – mindig és mindenben – arra figyelve, mi a kedvesebb felebarátomnak. Minden kényelmemnek, kívánságomnak, örömömnek és érdekemnek háttérbe kell szorulnia a felebarátaink elõtt. Ámen”. Ez a fogadalom tovább erõsíti benne annak tudatát, hogy „Jézus királysága a szeretet királysága – a világot elnyerõ szereteté, azé a szereteté, amely nem pihenés, de küzdelem, az elõítéletekkel és a konzervativizmussal is, a szeretet minden hiányával". Ebben a szellemben könyörög: „Jöjjön el a szeretet forradalma, amely elsodorja az érzéketlenséget, az egoizmust, az ellentéteket, a gyûlöletet”.
    Margit anya nem csak imádkozik e forradalomért, de szervezi is. Szabadulása után a börtönbõl egybõl kezdeményezi, hogy minden városban, minden faluban legyenek kijelölve „a szeretetért felelõs” emberek. Feladatuk lenne személyes példát mutatni szeretetbõl, valamint jutalmazni a szeretet elleni bûnöket, és áldozatokat hozni ilyen szándékkal, adott személyekért vagy közösségekért is. Gondolatait errõl Margit anya így öntötte szavakba: „Ha országunkban minden városban és minden faluban lenne valaki, aki teljes odaadással úgymond képviselni szeretné a települést Isten elõtt, minden kötelezettség, szertartás és imarend nélkül, aki úgymond az adott település védõangyala lehetne, szétterítve fölötte imáinak védõszárnyát. Anyai szeretetbe burkolná, és szívébe zárná õket. Úgy, ahogy valamikor az anyák Jézushoz vitték beteg gyermekeiket, úgy õ is ölében vinné plébániáját – gyerekét – az Úr színe elé. Bekötözné sebeit, sorsára odafigyelne... Este nem feküdne le addig, míg meg nem kérné a Mindenhatót, hogy bocsásson meg minden, a plébánián elkövetett bûnt, és amíg nem rendezné tartozásait, fölajánlva az Atyaistennek jutalmul a templom Tabernákulumában dobogó Jézus Szívét és az Õ végtelen nagy érdemeit”.
    És valóban, még az õ élete idején sokan vállalkoztak erre a szerepre. Ehhez kapcsolta még Margit anya azt a vágyát, hogy magát a Megváltót szentséges alakjaiban ajánlják a Mennyei Atyának, az egész világon, minden város és falu templomában, egy órás imádkozással lélekben megjelenve minden plébánián. Az lenne tökéletes – így szólt – ha mindenhol lenne legalább egy olyan ember, aki imádkozó védõangyal lenne, z adott hely lelki anyja”.

    8. Az Unum felhívás a szereteten keresztül az egységre

    Az Unum olyan mû, amely arra hívja az embereket az egész világon, hogy a szeretet gyakorlásával törekedjenek az egységre, és nem közönséges szeretettel, hanem olyan szeretettel, amelyben sajátos forradalmi jelleg is van, ami egy olyan jelenség, amihez a világ nincs hozzászokva. Lényege a szeretetért érzett felelõsség oly mértékû felkeltése, amely az egység igaz megvalósítása, azé az egységé, amelyrõl Jézus fõpapi imájában szólt (ld. Jn 17, 20-23), és amelyet Jézus így jövendölt meg: „egy nyáj lesz és egy pásztor”. Az Unum e szeretet áldásáért könyörög, igyekszik azt kiterebélyesíteni és terjeszteni, mindenekelõtt különféle közösségek létrehozásával, amelyek mindenki elõtt nyitva állnak, akik ebben az útban látják életük céljait megvalósulni.
    A cél megvalósításának elengedhetetlen feltétele az ezt a szeretet bántó, sõt, néha megsemmisítõ bûnökkel való küzdelem. Ide tartoznak elsõsorban: az egoizmus, azaz mindenekelõtt önmagunk keresése, és ami ezzel jár, a másokra való nyitottság hiánya, lényeges szükségleteik észre nem vétele, fel nem vállalása, megértésük hiánya, sõt, még a saját hibák rájuk vetítése, rossz színben feltüntetésük, panaszkodás rájuk, és mindez sajnos nem csak a magánszférában, de a közéletben is jelen van. Az kétségtelen, hogy az életnek szüksége van arra, amit Margit anya a "szeretet forradalmának” nevez. Miközben erre a forradalomra szólít fel, mindenekelõtt saját magánál már neki is lát megvalósításához.  Errõl már 1935. IX. 1-én hírt ad, amikor ezt írja: „Ez a már kívül is felduzzadó, fáradhatatlan küzdelem az énemmel, amelynek meg kell teremtenie bennem az anya szívét, egyben szeretetem megmérettetése is lesz” (1935. IX. 1.).
    Margit anyánál a bûn elleni küzdelem nem csak a bûnök megbánását jelenti, nemcsak fogadalmat arra, hogy el sem követi õket. Ez elsõsorban minden olyan cselekedet megtétele, amely ellenük van. Ez sajátos legyõzése a rossznak a jóval. És ezek nem csak jó szavak, mert „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát” (Mt 7, 21). Ezek elsõsorban cselekedetek, és olyan cselekedetek, amilyeneket az Úr vár el tõlünk, és amelyekre az embernek valóban szüksége van. Az ezek alapján lehetséges cselekedetek közül pedig azoknak kell elsõbbséget adnunk, amelyek értékesebbek, fontosabbak és sürgõsebbek. Margit anya nagyon korán tudatára ébred annak, hogy Jézus azt szeretné, hogy mindig azt válasszuk, ami tökéletesebb. Önmagát erre még fogadalommal is kötelezi. Amikor megújítja e fogadalmát 1934-ben, a következõ szavakkal fordul az Úrhoz: "Imádatra érdemes Jézusom, örökre megfogadom elõtted, hogy mindig és mindenben azt akarom cselekedni, amit tökéletesebbnek és Tenéked kedvesebbnek tartok”.
    Ez a fogadalom parancsolja számára a segítség elvitelét minden szükséget szenvedõnek, nekik szentelni figyelmét és idejét, meghallgatni õket és segíteni õket gondjaik megoldásában, Jézust látni bennük, és figyelemmel kísérni sorsukat. Saját példájával mutatja ezt meg, amikor pl. egyik testvérnek adja cipõjét, és az értetlenkedõkhöz így fordul: „Mennyei Atyám majd küld egy másikat”. Mikor egy tolvaj ellopja a testvérek egész élelmiszer-készletét, imára szólít fel üdvösségéért. Mikor valaki más pénzt csal ki tõlük, így mentegeti: ”Arra gondolok, mily nagy szükségben lehetett ez a férfi, hogy ilyet tett. Biztos vagyok abban, hogy sok álmatlan éjszakája lehetett e miatt”. Letartóztatás veszélyezteti, de õ már elõre imádkozik azokért, akik majd eljönnek érte. Mikor a rendhez tartozókat a messze ismeretlenbe való számûzetés fenyegeti, azért aggódik, hogy a szülõktõl ne szakítsák el a gyermekeket.
    Ez az igazi másokra, és nem önmagunkra odafigyelés. „A szeretet hõsei – mondja Margit anya – egységet kel, hogy érezzenek másokkal”.A világot – véleménye szerint – csak az ilyen emberek nyerhetik meg. Csak õk vihetik végbe a szeretet forradalmát a világban. „Adj száz ilyen lelket – kiáltja – és megnyerem az egész világot”. Végül egy nagyon fontos, de reményteljes kérdést is feltesz magának: „... ki lesz az a száz, aki megérti az örök szeretet szavának jelentését?”  A válasz erre egyértelmû: Ezek nem e világ nagyjai lesznek. Azok lesznek, akiket ez a világ semmibe vesz, mert nincs számára semmi jelentõségük. Már pedig õk nyerik meg ezt a világot. Mert csak a saját kicsinységének tudatában lévõ ember tanúsíthatja az Isten nagyságát. Csak a kicsiny és alázatos ember képes nagy tüzet gyújtani. Margit anya szavai, életének sajátos hitvallása: „Egészen kicsinnyé kell válnom, hogy az Isteni szeretet rajtam keresztül nagy tüzet tudjon gyújtani” ezért nagyon alkalmasak arra, hogy az Unum minden tagjának hitvallásává váljanak.

FEU ET LUMIÈRE : n° 339 de juin 2014
L’Amie de Dieu de ce mois nous vient de Hongrie. Marguerite Marie, habitée par le mystère de l’unité, s’inspira de la spiritualité de la carmélite française Élisabeth de la Trinité pour fonder son œuvre consacrée à la Sainte Trinité.

Marguerite Marie naît dans une famille de quatre enfants. Ses parents sont profondément croyants. Marguerite Marie étudie à l’École des Sœurs du Sacré Cœur où elle apprend le français ; elle découvre ainsi les œuvres de la Petite Thérèse et d’Élisabeth de la Trinité. Après la mort de son père, en juillet 1919, la famille s’installe à Budapest, capitale de la Hongrie. À 18 ans, Marguerite Marie arrête ses études et commence à travailler pour aider sa mère et ses frères et sœurs.

« Qu’ils soient un »

À l’âge de 18 ans, elle sent pour la première fois le désir de se donner totalement à Dieu. Lors d’une retraite spirituelle en 1927, elle expérimente la présence de Dieu dans son âme et cette expérience bouleverse sa vie. Elle commence à chercher une communauté religieuse où elle pourra servir Dieu au service de l’unité. En 1928, Marguerite Marie demande à entrer chez les Sœurs de la Visitation, mais elle tombe malade et doit retourner dans sa famille. Après sa guérison, elle ne rejoint pas le monastère car elle a compris que son désir est de servir Dieu sans être séparée du monde.

En septembre 1934, elle se sent appelée à fonder la « Société Unum Sanctissimae Trinitatis ». Avec l’aide d’un père jésuite, elle écrit les statuts de la société et le 2 juillet 1936, avec les premières sœurs, elle prononce ses premiers vœux. La Société reçoit une reconnaissance ecclésiale en 1938. Les fondements bibliques de la société se trouvent dans l’évangile de saint Jean : « Que tous soient un, comme toi, Père, tu es en moi, et moi en toi. Qu’ils soient un en nous, eux aussi, pour que le monde croie. » (Jn 17, 21) La doctrine spirituelle de sœur Élisabeth de la Trinité aide Marguerite Marie à approfondir et à mieux comprendre que « c’est toute la Trinité qui habite dans l’âme ». Elle souhaite transmettre cette spiritualité d’unité et de charité.

La jeune fondation connaît de grandes épreuves dès sa naissance : en 1949, la Société Unum est interdite par le régime communiste, comme toutes les communautés, et doit continuer ses activités dans la clandestinité. Malgré les menaces, Marguerite Marie refuse de quitter le pays. Le 7 mai 1951, elle est arrêtée et après 90 jours d’interrogatoire, elle est condamnée à 5 ans de prison. Au début, elle n’a pas de droit de contacter sa familles ni ses amis. Lors d’un interrogatoire, l’officier lui pose la question : « Mais vous croyez encore en Dieu ? » Elle répond : « Oui, je crois en Dieu plus que jamais. » En prison, elle travaille dans un atelier de couture. Généralement, les prisonniers qui travaillent bénéficient d’une réduction de peine, mais ce n’est pas son cas. Elle est mal traitée, mal nourrie et avant sa libération, elle est hospitalisée quelques jours, parce que les officiers de la prison ne veulent pas que Marguerite Marie devienne une martyre. Grâce à ces soins, elle peut quitter la prison sur ses pieds. Après sa libération, elle déclare : « De la mort, je ne suis revenue à la vie que pour aimer. » Le programme de sa vie reste le même : répondre la contagion de l’amour par « un sourire sur le visage, des mots de louange envers les autres sur les lèvres, la serviabilité dans les bras » (septembre 1957).

Être l’apôtre de l’unité et de la charité

Elle veut transmettre l’expérience de l’unité : unité avec soi-même, avec les autres et avec Dieu, à l’image de l’unité de la Sainte Trinité. « L’expression » de cette unité est la charité, l’amour fraternel. Dieu est amour, communion, relation, don et accueil, elle veut introduire toutes les âmes dans cette expérience et cette dynamique de vie.

À la prison, privée des sacrements, elle a dû approfondir la charité fraternelle. À l’atelier, elle choisit de faire équipe avec la femme la plus lente, se privant ainsi de recevoir plus de colis, de lettres de l’extérieur et de visites. En toutes circonstances, elle essaye d’être l’apôtre de la charité envers les autres. En 1947, elle déclare : « Mon cœur va éclater, rien d’autre ne compte, seulement l’amour. Je dois aller là où il y a le plus de problèmes », mais elle n’imagine pas à ce moment-là que la charité va la pousser à devenir apôtre en prison.

Maternité spirituelle et esprit apostolique

Ces deux notions ne font qu’une dans sa vie. Elle cite souvent Thérèse de Lisieux, en disant qu’elle était la plus grande maîtresse de la maternité spirituelle. « L’unique chose qui m’attire est de devenir la mère des âmes… Je comprends la soif de la Petite Thérèse, parce qu’elle a compris qu’il n’est pas suffisant d’aimer Dieu d’une seule façon. Depuis longtemps, ma récompense, c’est que je peux vivre à travers mes enfants. C’est par eux et en eux que je peux être : prêtre, martyr, religieux, religieuse, apôtre, mère de famille… tout. »

La maternité spirituelle pour elle n’est pas seulement une expérience mystique, elle cherche à l’incarner. Elle possède un petit globe en collier et choisit tous les jours un pays qu’elle porte dans ses prières. Si quelqu’un veut lui faire plaisir, il suffit de lui donner un livre sur un pays ou le répertoire des municipalités. Elle se renseigne alors pour mieux connaître ce pays et donc mieux intercéder pour lui. Sa maternité s’enracine profondément en « Dieu, par lui, pour lui, à travers lui ». Elle vit toutes les situations de sa vie comme une occasion de témoigner de l’Amour trinitaire qui se manifeste dans les petits gestes quotidiens. C’est cet amour qui la pousse sans cesse vers les besoins des autres jusqu’à sa mort le 17 juin 1961.

Marguerite Marie Mester
10 décembre 1906 : naissance à Tamási (Hongrie).
12 avril 1927 : lors d’une retraite spirituelle, elle reçoit la grâce d’expérimenter la présence de Dieu dans son âme.
15 septembre 1938 : elle fond la Société Unum, une société de vie apostolique.
1949 : le Parti Communiste de Hongrie interdisant les instituts religieux, la Société Unum continue clandestinement.
7 mai 1951 : elle est arrêtée et condamné à 5 ans de prison.
7 mai 1956 : elle est libérée et continue son activité dans la Société Unum.
17 juin 1961 : elle meurt à 54 ans.
2003 : le cardinal Erdõ Péter a ouvert la cause de béatification de Marguerite Marie.

 « Je dois croire, avec une foi vivante, que dans l’ordre de la grâce – même si je suis petite, faible et pécheresse – j’ai d’immenses possibilités pour servir le salut des âmes. Il faut croire que je pourrai donner Jésus au monde et aux âmes. »
Marguerite Marie Mester

P. Péceli Bence Imre OCD írása

Mester Margit Mária nem tartott kapcsolatot a kármelitákkal, lelkivezetõi jezsuiták voltak, leghosszabb ideig P. Csávossy Elemér. Írásaiban azonban utal két kármelita szentre, Lisieux-i Szent Terézre és Szentháromságról nevezett Szent Erzsébetre. Ezen hivatkozásokon kívül írásaiban megtalálhatunk olyan témákat, amelyeknek megközelítése hasonlít a kármeliták szemléletére.
     A Kármelita Rend századunkban egyre jobban ráébred arra a küldetésére, hogy misztikus szentjei és egyháztanítói tapasztalatainak bemutatásával mások lelki életét segítse, megvilágosítsa és értelmezze. Már Keresztes Szent János is felhívta olvasói figyelmét, hogy mûveivel mások számára akarja a lelki élet sokszor nehéz és homályos útjait megvilágítani, könnyebben járhatóvá tenni. Maga Mester Margit is többször kifejezi a naplójában, hogy nem egészen világos számára az, ami vele történik, és „dogmatikailag” nem tudja biztosan megmagyarázni tapasztalatát.
     Az összehasonlítást végezhetnénk az egyes személyekbõl kiindulva is, de mivel egyes esetekben a szentek több témában is megegyeznek, inkább ez utóbbiak felõl közelítjük meg elmélkedésünket.

Mester Margit Mária rövid életrajza

1906. december 10-én született Tamásiban, keresztény családban. A polgári iskolát a Sacré Coeur-ben végzi, majd nyelvmesteri tanulmányokat folytat, és az érettségit a Sophianumban szerzi meg. 1927. április 12-én, egy lelkigyakorlat után végzett életgyónás – amikor is megtapasztalja a lelkében élõ Isten jelenlétét – új távlatokat nyit meg számára. A kegyelem által benne és az emberekben élõ Szentháromság realitása adja az alapját a nagy összetartozás élményének és az egységtudat, egység utáni vágy kialakulásának lelkében. Jézus imáját ismétli folyton: „Atyám. Legyenek mindnyájan egy!”
Istennel való találkozása végérvényesen megragadja lelkét. Lelkivezetõje, Csávossy Elemér jezsuita atya segítségével 1938-ban megalapítja az Unum Társaságot, amit szeptember 15-én Glattfelder Gyula Szeged-Csanádi megyéspüspök jóváhagy. A szerzetesrendek mûködési engedélyének megvonása elõtt (1950) a társaság Szegeden, Kassán, Abonyban és Budapesten mûködik. Él, imádkozik, dolgozik a szeretet országának megvalósulásáért és az egységért szétszakadt világunkban. Eszményképe Szûz Mária. Az életszentség útján Loyolai Szent Ignác aszkézisét követi. Rendíthetetlen kitartással keresi és vállalja a mennyei Atya akaratát. Ez õszinte Isten- és emberszeretetének bizonyítéka.
Mester Margit Mária anyát 1951. május 7-én letartóztatják, és 5 év börtönre ítélik. Itt is tovább éli a hõsi felebaráti szeretetet. Istenbõl merített derûjével erõt önt rabtársai lelkébe. 1956. május 7-én szabadul Kalocsán.
Életének hátralévõ részét a közösség lelki megerõsítésével, a kemény börtönévek lelki kincseinek, tapasztalatainak átadásával, lelkigyakorlatok vezetésével és új tagok képzésével tölti.
Fiatalon, 54 éves korában, 1961. június 17-én tért az Atyai Házba. Földi maradványai a Farkasréti temetõ 31. parcellájában pihennek. Sírját Mária-szobor díszíti – földgömbbel a kezében – annak jeléül, hogy Margit Mária anya életében, imájában az egész világot szívében hordozta.^I 

Az egység és felebaráti szeretet lelkisége

     Mester Margit Mária lelkiségében kézenfekvõ, hogy az egység utáni vágy megvalósítása volt a legfontosabb. Az általa alapított társaság, az Unum is errõl szólt. Tudjuk azonban, hogy az egység utáni vágy ott van minden jóakaratú ember szívében, de különösen azokban, akik Jézus barátai. Azok számára pedig, akik Istennel egyesültek, ez a vágy égetõ szomjúsággá is tud válni. A kármelita szentek közül többen különbözõ formákban írják le Jézus fõpapi imáját. Kis Szent Teréz, Avilai Szent Teréz, Marcell atya általában önéletírásuk legvégén mintegy összefoglalva lelki tapasztalatukat imádkoznak az egységért.
Mester Margit hosszú elmélkedést ír az egységtudatról. „Mi is ez az egységtudat? – teszi fel a kérdést. Az az eleven és szilárd meggyõzõdés, hogy minden emberrel, mint testvérünkkel, lelki közösségben, szolidaritásban, szent vérrokonságban élünk. Ennek a meggyõzõdésnek van ugyan természetes alapja is, legmélyebb és legszilárdabb bázisa azonban az evangéliumban van lefektetve. Az egységtudat természetes alapja maga a közös emberi természet, melyet valamennyien birtokolunk. Még az egyfajú állat is – a maga módja szerint – szereti társát. Annál inkább követeli közös emberi természetünk, hogy minden embertársunkban, a legkisebben, sõt még ellenségünkben is, meglássuk és szeressük az embert. Isten a maga hasonlatosságára alkotta az emberi természetet, és ezért még ennek a természetes indítéknak is végsõ alapja Istenben van, és az Õ szeretetébõl indul ki.” ^II
     Az elõbb idézett elmélkedésének folytatásában megmagyarázza, hogy igazi, erõs, egységet csak a hit által tudunk megteremteni. „De ezt az egységtudatot, az egymáshoz tartozásnak ezt a tudatát nem adja meg a pusztán természetes emberszeretet. Ennek csak Krisztus tanítása az éltetõ forrása. Azért, mint már láttuk, eleven hit nélkül az ember képtelen ennek a felfogásnak magaslatára feljutni, vagy azt akár csak megérteni. A krisztusi egységtudat alapja ugyanis az istenfiúság tényébõl fakadó természetfölötti testvériség, a Krisztus titokzatos Testében való lelki közösség és egység valósága, melyet csak az eleven hit képes felfogni és értékelni. Ennek a csalhatatlan hitnek tanúsága szerint mi mindnyájan Isten életét hordjuk magunkban a megszentelõ kegyelem birtokában, vagy legalább hivatottak vagyunk arra, hogy ezt az életet magunkban hordjuk. Mily mélyreható lelki vérrokonság! Egy vér, egy élet pezseg lelkünk ereiben! Nem több-e, nem erõsebb-e ez az egyesítõ lelki kötelék, mint bármi más, ami bennünket szétválaszthatna? Egy testnek vagyunk tagjai, vesszõk és sarjak az egy szõlõtõben, Krisztusban. Ennek a tudatnak kell elevenné válni lelkünkben, és nem szabad soha elhalványulnia! Ettõl a tudattól, elevenségétõl és tettre ösztönzõ erejétõl függ nagyrészt a nagy egység megteremtésének sikere az egész világon. De ezt a tudatot csak az élõ krisztusi hit képes nekünk megadni.” ^III
     Gyönyörû, pedagógiai tanácsokban gazdag buzdítást ad arról, hogy miként lehet ezt az egységtörekvést önmagunkban és másokban felerõsíteni. Javasolja, hogy a szentáldozásban éljük át ezt az egységet, érdeklõdnünk kell embertársaink sorsa iránt, és lélekben öleljük õket magunkhoz. Alakítsunk szeretetszövetségeket. „Mindenekelõtt tehát kis szeretetszövetségeket, kis testvéri közösségeket kell teremtenünk minél nagyobb számban, minden hivatalos vagy egyesületi jelleg nélkül, mégpedig azzal a célkitûzéssel, hogy ezeknek tagjai újabb szeretetcsoportokat létesítenek, s így lassanként az egész társadalmat a keresztény szeretet összekötõ fonalaival behálózzák, és szellemével átitatják.” ^IV
     Ezen utolsó tanács révén eszünkbe juthat, hogy Tiszteletreméltó Marton Marcell kármelita atyának is milyen mély vágya volt, hogy lelki gyermekeit az egységre, a Krisztus misztikus testében való életre nevelje. Papként a szentmise által tudott egy gyönyörû szeretethálót, lelki közösséget létrehozni, amikor paktumot, szövetséget kötött sokakkal, akiket lélekben belevont a szentmiséjébe. „Részesei, tagjai, sejtjei vagyunk a nagy Krisztus-Testnek, az egyháznak; a Szentmisében pedig különösen egységesek a szent komolysággal elfogadott paktumunk révén! (…) Tehát gondolj, kedves paktumos testvér mindennap arra: Nem vagy egyedül! Testvéreid veled vannak Jézus Szívében, tökéletes egységben a szentmiseáldozat folyamán! Légy rajta, hogy a megvalósulás hétköznapjaiban, azoknak minden órájában, percében is légy a mi Fõpap-Áldozatunkkal, velem és minden paktumos testvérünkkel, sõt a teljes Egyházzal! (…) Így teljesedik Jézus Fõpapi imájának fõ óhaja: »Mindnyájan egyek legyenek!«” ^{V
     A} felebaráti szeretet hõsies tanúja volt Mester Margit, és erre az áldozatos szeretetre nevelte közösségeinek tagjait is. Ebben a szeretetben, ha ott is volt a kemény aszkézis, mindig emberséges és gyengéd maradt. Most egy olyan szöveget idézünk, amelynek tartalma és hangvétele is nagyon hasonlít arra, amit Avilai Szent Teréz fogalmazott meg a nõvérei számára. „Az Unumban legyen a szeretet nagy, legyen óriási, legyen döbbenetes, de mindig egyszerû, keresetlen, közvetlen, póz nélküli. Jellemezzen minket a forró Isten-közelség, de ugyanakkor a meleg ember-közelség. Ne szeressünk csak ún. ’természetfölötti szeretettel’, aminek csak ’erényszaga’ van, hanem legyen a mi szeretetünknek ’életszaga’, legyen az emberi. Jézus is ilyen volt, csak Õt kell utánoznunk. Mindenki vessen le – ha hozott magával – mindenféle szent pózt, kenetes beszédet vagy viselkedést. Nem kell ez a szentséghez, és nem tetszik az embereknek… Csak Jézust nézzük és a Szûzanyát. Hogyan viselkedtek õk? És hogyan viselkednének most a mi helyzetünkben?” ^VI
     Avilai Szent Teréz négyszáz évvel korábban hasonlóan vélekedett. „Arra kérlek tehát nõvéreim, amennyire csak Isten megbántása nélkül lehetséges, legyetek fesztelenek és szívélyesek, s úgy viselkedjetek mindenkivel szemben, akivel összekerültök, hogy szeressék a ti társaságotokat; hogy tessék nekik a ti életmódotok és viselkedésetek; s ne riadjanak vissza, ne ijedjenek meg az erénytõl. Ez az elv nagyon fontos a kolostori életben. Minél szentebb valaki közületek, annál szívélyesebb legyen a többi nõvérrel szemben. S még ha rosszul is esnék nektek, hogy egyiknek-másiknak viselkedése nem olyan, amilyennek ti szeretnétek, sohase hidegüljetek el irányukban, mert csak így lesztek hasznukra, s így fognak szeretni benneteket. Igyekezzünk nagyon kedvesek, szívélyesek és szolgálatkészek lenni mindenki iránt, akivel dolgunk van, fõleg azonban a mi nõvéreinkkel szemben.” ^VII

A kicsinység és lelki gyermekség, parányi Mária

     Mester Margit, Lisieux-i Szent Teréz kis útján haladt elõre.^VIII Több kijelentésében is megnyilatkozik ez a magatartásmód. „Valamikor nagy szent akartam lenni, most csak kicsi szeretnék lenni. Akkor hibátlan akartam lenni, most hibáimban is boldog vagyok.” (1946. december 13.)^IX  Ebbõl a mondatból is megértjük, hogy a kicsiség szeretete az alázat erényének gyakorlása, ami által a lélek nem takargatja hibáit, gyengeségét, mert tudja, hogy éppen ezáltal tudja még jobban rábízni magát Istenre. Az alázat pedig megnyit bennünket az igazi szeretetre. „Nem akarok szent lenni, csak nagyon kicsi, és nagyon szeretni. Ha valaki nagyon kicsi, akkor betelik szeretettel.” (1948. aug. 22.). ^X
     A kis út lelkiségének gyakorlására nagy segítséget kapott a parányi Mária tiszteletében. Ez nagyon hasonlít a kármelita Marcell atya kisded Mária iránt érzett szeretetére. Ha nem is ugyanazt jelenti, bizonyára lelkiéleti szerepe nagyon hasonló.
     Mester Margit lelkiségében a Boldogságos Szûz Máriának központi helye van. Nem egyfajta Mária-tiszteletet javasol csupán, hanem Máriában akar élni. Errõl az életrõl és a Grignon Szent Lajos-féle Mária-tiszteletrõl, valamint a parányi Mária szerepérõl hosszabb, több oldalas elmélkedéseket ír. Naplójában azonban rövidebb és tömörebb megállapításokat is olvashatunk. „Az én utam a Szûzanya! Csak ezen az úton tudok járni, csak itt várnak rám az Isten kegyelmei (megtapasztaltam elégszer)! Õ jelenti számomra a mindent odaadást és a mindent megtalálást. A teljes kiüresedést és érdeknélküliséget s a Jézussal való egyesülés minden lehetõségét. Nem a saját szememmel és nem a saját szívemmel! Az Õ szemével nézni, és az Õ szívével érezni. Nem azért, mert hozzám közel áll valaki, mert engem szeret, vagy én szeretem. Nem, hanem az õ anyai szemével, kezével, szívével fordulni az emberek felé. Az Õ szeretete áradjon belõlem mindenkire, akit a Gondviselés az utamba hoz.” (1958. június 9-12.)^XI
     Az 1958 októberében Makkosmárián tartott lelkigyakorlatán aláhúzza a parányi Mária szerepét is. „A Szûzanya helye az én lelki életemben és az Unum lelkiségében nem más, mint az a hely, melyet maga Isten biztosított a számára a jelen kegyelmi rendben. (…) Magamra nézve így mondhatnám: nem az a hivatásom, hogy parányi Mária legyek, de mint parányi Mária tudom legjobban betölteni a hivatásomat.” ^XII A parányi Mária tehát segíti õt abban, hogy az alázatosság kis útján megmaradva át tudja adni magát Isten és a felebarátok szeretetének.

A lelkek üdvözítésére irányuló vágy és a lelki anyaság

     Minden szentben ott van a mélységes vágy, hogy lelkeket mentsen meg, és vezessen el Krisztushoz. A kármelita szentek többször kifejezik ezt a vágyukat írásaikban. Avilai Szent Teréz például ezer halált szenvedne azért, hogy egy lelket megmentsen, Kis Szent Teréz is többször kifejezi ebbéli óhaját, már a megtérésétõl kezdve. „Ó ezóta a páratlan kegyelem óta minden nappal csak nõtt a vágyam, hogy lelkeket mentsek…” ^XIII
     Margit anya életében ez a vágy különösen nagy erõvel jelentkezett. Nem csupán imádkozott sok emberért, hanem úgy érezte, hogy az egész Földet magához akarja ölelni. Sokszor hordott magánál egy földgömböt, hogy emlékeztesse magát erre. Ott akart lenni lélekben a Föld legtávolabbi népeinél is. Ez a vágy összekapcsolódott nála a lelki anyaság titkával. A lelkekre nem csupán, mint imádkozó keresztény vagy testvér, hanem mint édesanya tekintett. „Szinte az egyetlen, amire magamban adottságot érzek, hogy a lelkek anyja legyek. Mondjak valamit ennek a boldogságáról? Mindig jobban élem, hogy a legnagyobb, legmélyebb boldogság: a Szûzanyával, az egyetlen anyával való egység. (…) Megértettem Kis Szent Teréz szomjúságát, amely kínozta, mert érezte, hogy egy élet, egyféle mód Õt szeretni nem elég neki. Õ erre azt a megoldást találta, hogy az »Egyház szíve« lett. Én már nagyon régen abban elégülök ki (de még nem mertem magamat átadni), hogy gyermekeimben élek. Így lehetek bennük és általuk pap, vértanú, különféle szerzetes, világi apostol, családanya, minden.” (1941. május 4.)^XIV  Bár a lelki anyaság e megélése számára kézenfekvõ, késõbb is keresi ennek a magyarázatát. Egy 1957. november 4-én írt levelében is Kis Szent Terézt említi, mint egy olyan elõdöt, aki mindezt már korábban átélte. „Nagyon érdekel, hogy a lelkek hogyan élik ezt meg; mert semmiféle szentnél nem olvastam arról, ami bennem van. (…) Kis Szent Teréz mond nekem legtöbbet, avval a két mondatával. (A Vele való titokzatos egység által a lelkek anyja lettem.) Bár többet beszélt, vagy írt volna róla.” ^XV

Isten akarata és megdicsõítése

     A kármelita szentek és misztikusok sokszor hangsúlyozzák, hogy az Istennel való egyesülés és az életszentség az Isten akaratával való egység nélkül nem valósulhat meg. Élete utolsó éveiben Margit anya egyre többször kifejezi azt a vágyát, hogy Isten akaratával egyesüljön. Az utolsó naplójegyzetében is ezt erõsíti meg. „A Te akaratod legyen, Istenem, és ebben az akaratban ölelj magadhoz engem! Isteni Akarat, légy eledelem és pihenésem! Légy az én örömöm! Az a csodálatos öröm, ami a Kálvárián terem. De nem kérem ennek az »ízét«, mert az nem mindennapi kegyelem. Csak az erejét és egy olyan bizalmat, amely nem tud kételkedni.” ^XVI
     Vágyódik arra is, hogy Isten dicsõségére éljen, és lelki gyermekei is a Jóistent dicsõsítsék meg. Ez Loyolai Szent Ignácnak is egy fontos jelszava volt, de õ ebben hasonlatosságot vél felfedezni Szentháromságról nevezett Szent Erzsébettel. „Nincs annál nagyobb boldogság, minthogy az ember egész életét »in laudem Dei« töltheti. Itt van a hasonlóság köztem és Erzsébet között. Csak természetesen, bennem más színezete van a dolognak, de az nem tesz semmit, ez éppen az egyéni benne. És én nem vagyok kármelia apáca, én unum vagyok, azért ez is egészen a nagy egység gondolatában él bennem.” ^XVII

 ----------------------

^I  Az életrajzi bemutatáshoz az Unum Sanctissimae Trinitatis közösség honlapján megjelent szöveget használtuk fel: vö. http://www.unum.hu/valaszt.php?sor=222
^II  MESTER MÁRIA MARGIT UST: A kereszténység lényege („Szeretetkatekizmus”)
^III Uo.
^IV Uo.
^V  SINKÓ FERENC: Küldetésben a Szûzanyáért. A Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Marcell atya élete és halála. Magyar Kármelita Rendtartomány, 1991., 94-96. o.
^VI  Isten mélységei felé. MESTER MARGIT MÁRIA UST lelki naplója, UNUM, Budapest, 2007., 145. o.
VII BV 235 (CV 41,7)
^VIII Vö. LISIEUX-I SZENT TERÉZ Önéletrajza, Ecclesia, Budapest, 1995., 244-245. o.
^IX   Isten mélységei felé, 26. o.
X    Uo. 38. o.
^XI   Uo. 128-129. o.
^XII  Uo. 151. o.
^XIII LISIEUX-I SZENT TERÉZ: i.m., 119. o.
^XIV Isten mélységei felé, 14. o.
^XV  Uo. 75. o.
^XVI Uo. 215. o.
^XVII Uo. 18. o.

     Istenünk, imádandó Szentháromság,
     Atya, Fiú és Szentlélek, hisszük, hogy a megszentelõ kegyelem által itt a lelkünkben lakozol. Erõsítsd hitünket, hogy ezt az igazságot soha szem elõl ne tévesszük, mindig jobban megértsük, és eszerint éljünk.
     Lelkünk szentélyében leborulva imádunk téged, lelkünk Istene! Maradj bennünk, és add, hogy:
       mindennap jobban megismerjünk,
       mindennap jobban megdicsõítsünk,
       mindennap jobban szeressünk,
       mindennap jobban eggyé legyünk veled.
     Végy el tõlünk mindent, az életünket is, mielõtt az elsõ szándékos bûnnel vagy hûtlenséggel beszennyeznõk lelkünk tabernákulumát. Engedd meg, hogy mindennap tisztább, kedvesebb lakásoddá lehessünk, hogy így beteljesedjenek rajtunk a te szavaid: ‘gyönyörûségem az emberek fiai közt lenni!’
     Engedd meg, ó Istenünk, hogy a te örömöd, a te gyönyörûséged, a te tiszta, meleg lakásod, a te kis mennyországod legyünk a földön. Ámen.

     Szent Atyánk,
     Szent Fiad szeretetére, az Õ nevében és az Õ Szívével kérünk Téged, dicsõítsd meg Fiadat, és add, hogy amint Te Õbenne és Õ Tebenned, úgy mi is eggyé legyünk Tibennetek, és így elhiggye a világ, hogy Te küldötted Õt, és szerettél minket, amint Õt szeretted. A világ Téged nem ismer, de Õ megismertette velünk a Te nevedet, és mi kérünk Téged, hogy a szeretet, amellyel Õt szeretted, bennünk legyen, hogy a Te dicsõséged és az Õ öröme teljes legyen mibennünk. Ámen.

     Világ Királynõje, Szeplõtelen Szûz Mária,
     hiszem, hogy az én lelkemnek is legszeretõbb édesanyja vagy, bízom abban, hogy általad megkapok minden kegyelmet, melyekre, Isten reám vonatkozó örök tervének megvalósításához szükségem van. Szeretlek Isten után mindenekfölött, mert tudom, hogy a világmindenség legszebb, legjobb, legtökéletesebb, legszeretetreméltóbb teremtménye, Istennek gyönyörûsége, nekem pedig minden reményem, oltalmam, menedékem, Isten után mindenem vagy, akinek fenntartás nélkül átadom, és gondjaira bízom magamat és mindazt, amim csak van: testemet és lelkemet, külsõ és belsõ javaimat, életemet és örökkévalóságomat. Amen.

     Jézusom, a te keserves kínszenvedésedre kérlek, add meg nekem a valódi önismeret, a mélységes bûnbánat, a szívbeli alázat nagy kegyelmét és a te kereszted lángoló szerelmét! Amen.

     Jézusunk, Egyetlenünk, engedd meg, hogy mint az engesztelõ szeretet jó illatú áldozatát bemutassuk és felajánljuk neked egymás iránti nagy szeretetünket, egyedül azért, hogy Neked örömöt szerezzünk, és Szívedet megvigasztaljuk a világon tomboló s még a szerzetekben is elõforduló szeretetlenségekért, amelyekkel elöljárók és alattvalók egymásban téged, megbántanak. Mi szeretni akarjuk egymásban a te titokzatos életedet, most és mindörökké. Ámen.

     Szentháromságról nevezett Erzsébet (nõvér), aki rövid, de kimondhatatlan gazdag és a keresztek súlya alatt is mérhetetlenül boldog életed minden pillanatában oly tökéletes dicsérete voltál a bennünk lakó Szentháromság örök dicsõségének, szeretnék hozzád hasonló lenni.
     Ó, kérlek, gyakorold rajtam hivatásodat, és vezesd lelkemet a hallgatás, magány és összeszedettség útján, hogy magamról megfeledkezve bensõséges viszonyban Istenhez tapadjak. Esdd ki számomra a kegyelmet, hogy hozzád hasonlóan, az összeszedettség nagy csendjébe temetkezve és megfeszített Jegyesünk kelyhét bátran kiürítve, érintetlenül menjek át az életen, lelkem kis mennyországából az örök mennyországba, a világosságba, az életbe, a Szeretethez. Ámen.


Felajánlás
     Jézusom Szíve, lelkem egyetlen Szerelme, ígérem, hogy életem minden óráját, minden percét áldozatul ajánlom fel neked. Kérve kérlek, vedd az én szegény szívemet, tisztítsd meg, gyullaszt fel, tüzesítsd át szent Szíved szeretetével, hogy csak szeretni, mindig jobban szeretni tudjon, s belehaljon a szeretetbe. Szánd meg szívem hidegségét, minden jóra való tehetetlenségét, s add nekem, növeld bennem a képességet, hogy szeresselek, a képességet semmi egyébre, csak hogy szeresselek, s Veled a mi Atyánkat és a lelkeket, akiket Véred árán megváltottál. Mindezt hõn szeretett Édesanyánkkal egyesülve, az õ anyai segítségével és az õ példájára. Vele együtt, akit nekem második éned gyanánt adtál, s az egész emberiség, a világmindenség nevében.
     Hogy ezt elérjem, áraszd ki, Jézusom Szíve, kegyesen szívembe a te Lelkedet, a Világosság, az Erõsség és a Szeretet Lelkét.
     Jézusom Szíve, bocsásd meg számtalan hanyagságomat, gyávaságomat, emelj ki oly nyomorúságos állapotomból, add meg nekem azt a szeretetet, amely tisztít, összetör, keresztre feszít, megsemmisít, s megteszi, hogy magamnak meghalva Te élj bennem a Szentlélek által imádott Atyám dicsõségére.
     Nem kérem tõled a szeretet édességét és vigasztalásait. Amiért esedezem, az a szeretet keresztje. De mindenekelõtt és minden fölött kérem a mi Atyánk mindenek fölött imádandó akaratát, s azt a lényeges kegyelmet, hogy ezt az akaratot életem minden pillanatában megismerjem és teljesítsem.
     Jézusom Szíve, tágítsd ki képességeimet, hogy szeretni és szenvedni tudjak: Szenvedve szeressek, és szeretve szenvedjek. És ez nekem elegendõ.
     Jézusom, vedd az én gyáva és nyomorúságos szívemet, és add nekem a Te Szívedet. Bocsásd meg merészségemet, de tekints az Atyára, a lelkekre és szívem forró vágyára, s tégy a szerint, amint Szíved neked sugallja Ámen.  (1960. június 21-22.)

*    Egyetlen lényeges vágyam: szeretni vég és határ nélkül, s ha nem halhattam meg az Õ szeretetéért, belehalni a szeretetbe!

*    Bejárhatnám a világot, és senkivel sem cserélnék, csak azzal, aki – legyen bár az utcasarkon ülõ koldus vagy életfogytig rab –, nálam jobban szereti az Urat.

*    Az élet nagy és súlyos óráiban az fáj legjobban, hogy nem szerettünk eléggé.

*    Törött pohár vagyok, de megtöltöm szeretettel, s mindig újból megtöltöm. Akkor így is nagyon kedves az Istennek.

*    Mi is a szentség? Semmi más, mint szeretet tettre váltva.

*    Az én utam a szeretet. Nincs idõm másra.

*    Semmi másban édességet nem találok, mint az Atya akaratában, és semmi más ízt nem keresek, mint a mennyei Atya akaratának minden ízt felülmúló édességét.

*    Boldogságom foka, már a földön is, odaadásom fokától függ.

*    Aki igazán szeret, az, minden körülmények között dalol és mosolyog.

*    Hála, örök hála, hogy feljutottam a Golgotára.     Valami csodálatos életkedvet ébreszt bennem a kereszt. A Kálvária magaslati levegõje teszi-e?

*    Kérje, hogy a régi hármas szerelmem lobogjon bennem: az Atya akarata, a Fiú keresztje, a Szentlélek templomai (a lelkek).

*    Az én utam a Szûzanya. Csak ezen az úton tudok haladni, csak itt várnak rám az Isten kegyelmei.

*    Milliók helyett, milliók nevében, milliók üdvéért kell nekem, hûnek lennem, kell nekem szeretnem. ‘Értük szentelem magamat.’ (Jn 17,19)

*    Imádkozni, dolgozni, szeretni az egész világ nevében. Nem tudom kifejezni azt az életegységet, amit a lelkekkel, az egészvilággal érzek. Az anya nem tudja elfelejteni gyermekét, akit szíve alatt hord, mert érzi.

*    Rejtett kis forrás lenni az Isten hegyének magasán…

*    Szeretettel fogok engesztelni.

*    Jöjjön a szeretet forradalma!

*    Szeretni és a szeretetnek megnyerni a lelkeket.

*    Ha nehéz lesz: hallgatni és imádkozni.

*    Mindent odaadni és mindent elfogadni.

*    A földön járva a mennyben élni, és a Mennyben járva a Földön élni.

*    Hûség a kegyelemhez! Hûség minden elõtt. hûség mindenkor!

*    Szeretni és szenvedni. Szenvedve szeressek és szeretve szenvedjek.

*    Imaélet. Áldozatélet. Szeretetélet.

*    Csak a szeretet legyen az életem. Szeretet legyen a halálom.

*    Isteni akarat, légy eledelem és pihenésem.